2009/01/20

Stúdió Metropolitana Budapest Szívéről




Meghívó



Kedves Lányok, Asszonyok, Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel várunk mindenkit klubösszejövetelünkön

2009.február 3-án, kedden

1062. Budapest Andrássy u.124-ben.


17 órától
  • A januári találkozónkon felvetett ötleteket fogjuk továbbgondolni, hogy mikor és hogyan tudjuk azokat megvalósítani. Ha úgy érzitek hogy a szervezésben személyesen is részt vennétek, megbeszéljük milyen feladatok lesznek.
  • Haliti Szilvia, Magyar Ildikó, Németh Veronika, Ridly Ágnes, Tar Judit, tagjaink hoznak terveket. Ismerjük meg a részleteket és döntsük el mit tudunk vállalni. Minél többen veszünk részt az előkészítésben, annál érdekesebbek lehetnek a programok.
  • Időhiány miatt legutóbb elmaradt, most bepótoljuk. A hitelfelvétel új lehetőségeiről Molnárné Kővári Györgyi, az elnökség tagja fog tájékoztatót tartani.


18 órától,

a már korábban jelzett Fővárosi Önkormányzat,
Stúdió Metropolitana
Stratégiai és Marketing Kommunikációs Kht
.
munkatársai bemutatják, a belváros nagyszabású átépítésének projektjét.

Szeretettel várjuk egyesületünk minden tagját és az érdeklődőket, hogy választ kaphassunk kérdéseinkre és betekinthessünk a Budapest Szíve és a Városháza Fórum terveinek részleteibe.

Nincsenek megjegyzések: