2009/08/07

Vezetői Minitréning

Egyesületünk egy, a BarthCoaching által, csak a klubbtagok számára kialakított Vezetői Tréninggel folytatja a találkozások sorát.

Meghívó

2009. szeptember 1. kedd, 17:30 - 20:30 között
Klubunkban, 1062. Bp. Andrássy u. 124.-ben

Üzletasszonyként figyelünk az általunk vezetett cégre, szakmai tudásunkat adjuk a megvalósításhoz, vigyázzuk és szervezzük családunk életét, és még számtalan szerepben tündöklünk, vagy – néha - csak megfáradva vonszoljuk magunkat. Honnan merítsünk az erőt ahhoz, hogy önmagunkat, vezetői mivoltunkat éppúgy fejlesszük és óvjuk, mint gyermekeinket vagy a cégünket?

A Vezetői Tréning célja, felvillantani azokat a momentumokat, amelyek minden nap „kóstolgatják” vezetői magabiztosságunkat. Az a szándékunk, hogy kérdéseket vessünk fel a résztvevőkben, hogy a figyelmüket – egy időre legalább – önmaguk felé fordítsák. Mint az is, hogy néhány gyakorlati eszközt kapjanak, amelyekkel hatékonyabban tudnak elindulni vagy megerősödni, a kiegyensúlyozott és szerethető vezetői létben.

Témakörök:

  • Mi tesz engem sikeressé? - és mi gátol abban?
  • Irányítsak, menedzseljek vagy megcsináljam inkább én? Határok vezető és szakember között, a szerepek tisztázása (vezetői funkciók, a vezető szerepei)
  • Kell nekem egyáltalán ez a hatalom? Igen kell, de jó lenne megbarátkozni vele… … és ikertestvérével a felelősséggel is! (Valódi és látens vezető, az igazi döntéshozói háttér ismerete)
  • Merre van az előre? Álmok, vágyak, víziók, célok – de hogyan? (Jövőkép, stratégiák, célkitűzés, lebontott tervek, megvalósítás, ellenőrzés)
  • „Az idő pénz” – de miért mindig csak az időről beszélünk? Milyen viszonyban vagyok a pénzzel, és hogyan változtassak rajta? (… mert jobb mindig lehet… ) (Időszervezés, pénzhez fűződő viszony, önfejlesztés)
  • Instant kávé, pezsgőtabletta, házhozpizza… Avagy túlélőkészlet a mindennapi vezetői strapabíráshoz (Stressz, konfliktus, félelem, harag, agresszió, kiégés)
  • Personal branding vagyok aki vagyok, de mit lásson a piac? (A cég vezetője a cég arca. A személyes és a vezetői értékrend egyensúlya)
A tréninget Barth Anna tréner és vezetői coach tartja.

A tréning jellege miatt, jelentkezési sorrendben csak 15 fő vehet részt.
A bejelentkezéseket 2009 augusztus 28.-a 13 óráig a barthanna@gmail.com e-mail címre várjuk.

Nagyobb érdeklődés esetén új időpontban megismételjük a programot.

Nincsenek megjegyzések: